Meséljek valami meghökkentőt?

Nem szeretnélek sokkolni kígyómarásokról vagy elefánt eltaposásokról szóló borzalmas statisztikai adatokkal. Sőt, az emberi  kegyetlenkedések médiahíreitől is eltekintenék. Egyszerűen olyan dolgokat gyűjtöttem csokorba, ami egy ártatlan európai turistának első indiai útja alkalmából általában kiveri a biztosítékot. Vagy még inkább, elgondolkoztatja. Akár magvas igazságokról is.  

  • Döbbenetes, de a tehenek tényleg mindenhol ott vannak. Pedig olvastuk, megmondták. Kényelmesen ballagnak a nagyváros négysávos útján, alszanak az útkereszteződésekben. Bárhol bekukucskálnak az ablakon. A legfurcsább mégis az, hogy kb. egy hét után már fel sem tűnik az embernek!
  • A szati-t vagyis azt a hagyományt, hogy az özvegy nők követhetik a máglyán elhunyt férjüket, élve elégetve magukat, csak 1861-ben tiltották be.
  • Akit Varanasziban hamvasztanak el, az kikerül a karmikus körforgásból, így nem kell többé újjászületnie. Kivétel a kisbaba, a terhes nő, a szadhu, a leprás és a kígyómarta embert. (Ők gyolcsba bugyolálva kerülnek a vízbe.) A helyiek meggyőződése, hogy a Gangesz tiszta, mert a folyóban lakó teknősök és halak minden csontot letakarítanak, és a gyárak szennyezése az, ami veszélyt jelent
    a folyóra!
  • Szinte mindenkinek van otthon Gangesz vize, mert az gyógyít.
  • Egyes templomban a tisztító rituálé végén… megáld egy elefánt!
  • Az indiai embereken lévő legnagyobb nyomás nem a siker vagy a párkapcsolati problémák. Számukra a legfontosabb a szülőknek való megfelelés! Ha a feleség például felhívja az apósát, hogy a fia nem elég jó férj és későn jár haza, az apuka intézkedik, és a fiú azonnal haptákba vágja magát! Nem szeretne szégyent hozni a szülei fejére.
  • Az elrendezett házasság a mai napig teljesen normális dolognak számít. Alapvetően elfogadják szüleik élettapasztalatát a választásban. Ettől függetlenül a filmjeik legnagyobb része a szerelem betoppanásáról szól – úgy tűnik, ez a legnagyobb vágyálmuk!
  • Indiában a lehajtható ágyas, hálókocsis vonatozás a nagy távolságok legnépszerűbb tömegközlekedési eszköze. A vonaton meleg étel, ital várja az embert. Sokféle kategória létezik A jegyet pár nappal előbb meg kell rendelni, hosszú várakozólisták is lehetnek, sőt erre több app-ot is kifejlesztettek, ami figyelmeztet százalékos arányban, vajon lesz-e helyed.
  • A vasútállomáson néhol krétával írják ki a menetrendet és a tűzvédelmi eszközök nem poroltók, hanem homokvödrök. Fő a biztonság!
  • Ugyanaz a kozmetikai cég, ami nálunk a barnítókrémet árulja a nőknek, ott a helyi szépségideálnak megfelelően a fehérítőkrémet kínálja a polcokon. Mondom, ugyanaz.
  • Ha eszel valahol, bármikor melléd telepedhet egy egész család és barátságosan elkezdhet kérdezgetni.
  • Van olyan étterem, ahol külön helyen esznek a szinglik és a családosok – szóval érdemes odafigyelni, hová ül le az ember!
  • A szadhuk azok a világtól elvonult bölcsek, akik mindent feladnak az életükből és elmélkedéssel töltve napjaikat, isteneikre bízva magukat alamizsnából élnek meg. Az adakozásnak azonban ott egészen más hagyománya van. Mindig, mindenhol, mindenki ad a másiknak. A legszegényebbek is! Az adás-kapás körforgását senki nem szakítja meg.

A sort persze a végtelenségig lehetne folytatni…

Vágjatok bele merészen olyan új dolgokba, amit még nem próbáltatok, még ha a komfortzónátokon kívül is esik!

Következő bejegyzés: Saját név vagy álnév?

Namasté! 

Fehérváry Andrea

Fehérváry Andrea

Friss bejegyzéseim

Könyveim

Iratkozz fel hírlevelemre

Pillants be AZ INDIA SOROZAT KULISSZATITKAIBA!

Iratkozz fel hírlevelemre!

Most megajándékozlak kedvenc indiai slágereimmel!

Ajándék zenei válogatás