Ugyan mit számít az a helyszín?

„A folyó partján sétáltak majd jobbra kanyarodtak az utcán és beléptek az ódon házba.” Egy ilyen leírás bárhol megállja a helyét a világban, nem igaz?  Fontos akkor egyáltalán, hogy hol játszódik egy-egy jelenet? Nekem valamiért baromira.

Szinte már láttam a második kötet nagyjeleneteit a fejemben. Nem nagy ügy, manapság rakásra lehet infókat gyűjteni a neten. Néhány videó átpörgetésével és egy kis fantáziával simán odaképzelhettem volna magam azokba az indiai városokba, sivatagi falvakba vagy a holi ünnepségre. Én mégis felkerekedtem. Oké, bevallom, jó ürügynek szolgált ez a „könyvemhez gyűjtök anyagot” duma, ahhoz, hogy végre újra Indiába utazzak. De nekem tényleg fontos volt. Mert nekem éreznem kell. Csak akkor tudom hitelesen átadni. Számomra ez mindennél lényegesebb.

Tudom, néhány megspékelt közhellyel könnyen életszerűvé alakítható egy helyszín leírása.  De egy hely láthatatlan esszenciája, az a legizgalmasabb. Vallom, hogy a világ minden zugának rejtélyes, belső kisugárzása van, amit csakis az ott élők ismerhetnek. Ha szerencsém van és befogadnak, nekem is juthat egy kis só és bors ebből a kollektív átélésből. Mindez persze nem tapintható.

India utcáiról írni tehát lehetetlen vállalkozás lenne a sült chili masalás aromája, az árusok buzgalma és a mangó lassi hűse nélkül. Az első kötetben azon igyekeztem, hogy az olvasót egy igazi utazásra csábítsam: láttatni és éreztetni, minden érzékszerven keresztül. Hogy hány lépcső vezet egy templomba, amit egy valamikori dinasztia valahányadik uralkodója építtetett? Én a zamatokat  szeretném elhozni, és azt, hogy a templomban imádkozó emberek fejében mi kavaroghat. Épp milyen évszak van, van-e elég munka, és a piac meddig van nyitva. Igen, a helyszínek hangulatai azok, amik nélkül a házak és terek csak csupasz csontvázként meredeznének.

A második kötetben is ez vezetett: visszaadni a fenséges erőddel bíró Jaisalmer, az aranyváros letűnt kalmárváros hangulatát, elnagyolt ecsetvonásokkal megrajzolni Jaipurt, a királyok és mesteremberek fővárosát. A Galtaji templomot misztikummal körbehinteni és Rishikesht is belecsempészni, a maga kissé ünnepélyes szentségében. És ez persze mind-mind csak a háttér a történethez. Ez a színes vászon a mozgó szereplők mögött. De árasztania kell magából a hely atmoszféráját. Ehhez pedig nekem lélegeznem kellett az illatából.

Végül ne feledjük, a sorozatnak magyar színhelye is van. Míg az első részben csak folyóparti kisvárosnak neveztem, a folytatásban úgy döntöttem, kimondom a nevét: Baja. Adhattam volna a városkának fantázianevet, hogy úgy tűnjön, a képzeletem szüleménye. Vagy elkeresztelhettem volna egy hasonló magyar városra, hogy inkognitóját megőrizzem. De miért ne lehetne nevén nevezni azt, ami a születésem óta az ereimbe ivódott és megmutatni másoknak úgy, ahogyan csak egy helybéli tud róla mesélni?

Ez volt a döntő érvem, ami afelé billentett, hogy a regénybe pakoljam bele bátran „díszletként” a kedvenc tereimet, sétányokat és szökőkutam. Jó, annyit csaltam, hogy néhol más nevekkel illettem, meg imitt-amott átrendeztem néhány épületet. De szerencsére a szerzőt felmenti a fantáziájának szabadsága. Legalábbis remélem, megbocsátjátok ezt nekem.

Utazásaid során nyisd ki a szemed, lásd meg a részletekben rejlő csodákat.
És lélegezd be a hely szellemét!

Következő bejegyzés: Az utazó sóhaja

Namasté! 

Fehérváry Andrea

Fehérváry Andrea

Friss bejegyzéseim

Könyveim

  • A könyvek értékesítése jelenleg szünetel.
  • A könyvek értékesítése jelenleg szünetel.
  • A könyvek értékesítése jelenleg szünetel.
  • A könyvek értékesítése jelenleg szünetel.

Iratkozz fel hírlevelemre

Pillants be AZ INDIA SOROZAT KULISSZATITKAIBA!

Iratkozz fel hírlevelemre!

Most megajándékozlak kedvenc indiai slágereimmel!

Ajándék zenei válogatás